Ne fagyoskodj télen fürdés után

Nyáron alig várjuk, hogy a kánikulában a pillanatnyi hűsölésnek hódolhassunk a zuhany alatt. Ilyenkor nem bánjuk, ha a hideg víz végigfut a hátunkon. Aztán télen néha még a forró víz sem ment meg minket a „megfagyástól”.

Mindenki ismeri azt az érzést, amikor télen kilépne a kádból, vagy a zuhanyzófülkéből, aztán visszahőköl, és még pár percig marad. Mert erőt gyújt ahhoz, hogy a kellemes forróság után hirtelen kilépjen oda, ahol már a hideg uralkodik.

Ki szeret fagyoskodni télen?

Egyáltalán nem egyedi eset, hogy egy család a fürdőszobában nem használja a radiátort, vagy az nem tudja ellátni a funkcióját a legmagasabb fokozaton sem. Pedig a hideg fürdőszoba semmiképp nem tesz jót a szervezetnek, és a léleknek sem. A fürdés, zuhanyzás a finom meleg fürdőszobában megnyugtatja, ellazítja az embert. Ellenben amikor tudjuk, hogy amíg nem eresztjük meg a forró vizet, addig mezítelenül fogunk fagyoskodni, az mindenképpen negatív hatással lesz a hangulatunkra.

A legtöbben úgy gondolják, hogy ez az egyetlen kellemetlenség, amelyet egy fűtetlen fürdőszoba okozni tud, pedig ennél jóval kellemetlenebb következmények is lehetnek.

Nagyon sokan a fürdőszobában fáznak meg, és nem is tudják

Nyílt titok, hogy megfázni legkönnyebben úgy lehet, ha hirtelen melegből hidegbe, vagy hidegből melegbe kerülünk. Nem véletlen, hogy sokan nyáron érzékenyek a tömegközlekedésben használatos járművek klímáira, hiszen a legnagyobb kánikulában akár 15 fokos különbség is lehet a kinti, és a benti hőmérséklet között. Az erre érzékenyek ilyenkor minimum egy kisebb megfázást, torokfájást biztosan összeszednek.

Télen a fürdőszoba hasonló veszélyforrás, súlyosbítva azzal, hogy még vizesek is vagyunk. Sok hajhullás, vagy éppen korpásodás összeköthető azzal, hogy az emberek fejbőre egyszerűen megfázik ilyen körülmények között. Ez mind elkerülhető lenne!

A megoldás: fűtőventillátor

Azaz igazság, hogy ezt a kis kellemetlenséget nagyon könnyen orvosolhatjuk. Semmilyen varázslatra, töménytelen mennyiségű pénzre nincs szükségünk hozzá. A nagyteljesítményű fűtőventillátorokat pont arra találták ki, hogy kisebb alapterületű helységekben ideiglenesen, de nagyon gyorsan felmelegítsék a levegőt.

Mielőtt zuhanyozni, fürdeni mennénk, egyszerűen bekapcsoljuk 15 percre a fűtő ventillátort, és akkor biztosak lehetünk abban, hogy nagyon kellemes meleg fogad minket. Miután elértük a kívánt hőmérsékletet, kisebb fokozatra kapcsoljuk, így egy pillanatig sem kell fáznunk, vagy attól félnünk, hogy bárhogyan is megfázhatnánk.

Észrevetted, hogy a fürdőben uralkodó hűvös miatt szinte csak bepattansz a kádba, zuhanyzófülkébe, 3 perc alatt megzuhanyozol, és már menekülsz is be a nappaliba? Lassíts, élvezd ki a forró, csobogó víz nyugtató hatását!

A mi kínálatunkban számtalan típus és modell közül választhatod ki a te igényeidnek leginkább megfelelő fűtőventillátort. Amennyiben bármilyen kérdésed lenne, felkészült és kedves munkatársaink örömmel állnak a rendelkezésedre.