Barion Pixel
Tudnivalók a kiegyenlített szellőzés kapcsán

Tudnivalók a kiegyenlített szellőzés kapcsán

A kiegyenlített szellőzés nem jelent mást, minthogy a lakótérbe bejuttatott levegő mennyisége teljes egészében megegyezik az elszívott levegő mennyiségével. Mindezt úgy, hogy közben megvalósul a lakás szellőzése. Talán azt is lehetne mondani, hogy ez a komfort szellőzés egyik legfontosabb alapszabálya. Amikor otthonunk kialakítása során légtechnikai rendszer beszereléséről döntünk, nagyon fontos annak beszabályozása. Mégpedig abból a szempontból, hogy megfelelő hatásfokú működést érhessünk el. Ugyanis hiába vagyunk a legkorszerűbb hővisszanyerő gép tulajdonosai, hogyha nem egyezik meg az elszívott és a befújt levegő mennyisége, mert ezzel romlik a működés hatásfoka. tovább
Egészséges levegő energiatakarékos szellőzés segítségével

Egészséges levegő energiatakarékos szellőzés segítségével

Az építőiparban zajló fejlesztéseknek köszönhetően, a mai nyílászárók, valamint a hőszigetelések is sokat fejlődtek. Ezek már sokkal jobb hatásfokkal zárnak, mint az elődeik, azonban így a levegő is egyre nehezebben jut be a lakótérbe. Továbbá az is problémát jelent, hogy az állott beltéri levegő pedig nem tud távozni onnan. Az energiatakarékos szellőzés így egyre fontosabbá válik, azonban az sem mindegy, hogy ezt a megfelelő módon tudjuk-e megvalósítani. tovább
Korszerű megoldások a társasház szellőzésének ideális kialakításához

Korszerű megoldások a társasház szellőzésének ideális kialakításához

A rendszeres és szakszerű szellőztetés, illetve a megfelelő szellőzés hozzájárulhat életminőségünk javításához és ahhoz is, hogy megőrizzük egészségünket. Régóta tudott, hogy ez mennyire fontos, számtalan tünet és szövődmény alakulhat ki, hogyha a szellőzőrendszerek nem megfelelően működnek. Egy társasház szellőzésének kialakításánál különösen fontos, hogy betartsuk azokat az előírásokat és szabályokat, amelyek a kialakításhoz és a működtetéshez kapcsolódnak. tovább
A pillangószelep alkalmazásának lehetőségei

A pillangószelep alkalmazásának lehetőségei

A pillangószelep egy olyan, viszonylag egyszerű műszaki konstrukció, amely a nyitás és a zárás funkcióját képes ellátni. Ez a szerelvény alkalmas arra, hogy zárt helyzetben a tányérja segítségével blokkolja akár a víz, akár a levegő áramlását, nyitott helyzetben viszont lehetővé teszi azt. Alkalmazásának népszerűségét egyszerű működési mechanizmusának köszönheti, illetve annak, hogy viszonylag gyors nyitást és zárást tesz lehetővé, így az üzemeltetést teszi könnyebbé. Felhasználását tekintve igen sok lehetőség rejlik benne, így a légtechnikától az autóiparig rengeteg helyen alkalmazzák. tovább
A szellőztető ventilátor beszerelésének szempontjai

A szellőztető ventilátor beszerelésének szempontjai

Sok olyan ok lehet, ami miatt arra jutunk, hogy jó lenne egy egyszerű módot találni arra, hogy javítsuk otthonunk levegőjének minőségét. Ilyen lehet a túl magas páratartalom, ami a téli időszakban sok problémát okozhat, de ha az áporodott levegőt szeretnénk eltávolítani vagy csökkenteni a hőérzetünket, akkor is kereshetjük a megoldást. Az egyik legegyszerűbb módja, hogy ezeken a helyzeteken változtassunk, egy szellőztető ventilátor felszerelése. Csökkenthetjük hőérzetünket, de nem szükséges ablakot nyitunk, illetve a felesleges páramennyiséget és az elhasznált levegőt is egyszerűen eltávolíthatjuk a segítségével. tovább
Hova kerüljön a kültéri klímatartó konzol?

Hova kerüljön a kültéri klímatartó konzol?

A klímák telepítésére vonatkozóan is megannyi szabály létezik. A legszembetűnőbb és sokak által látott része, az a kültéri egység, így egyáltalán nem mindegy, hogy a kültéri klímatartó konzol hogyan van elhelyezve, hogy megfeleljen minden kritériumnak. Lassan megkezdődik a nyári időszak, és ezzel együtt eljön a klímaszezon is. A meleg időjárás mindenkinek eszébe juttatja, hogy érdemes lenne belefogni a klímaszerelésbe, de hogy pontosan hogyan is álljunk neki, arról érdemes egy kicsit tájékozódni. tovább
Központi hővisszanyerős szellőztetők karbantartása

Központi hővisszanyerős szellőztetők karbantartása

Most, hogy már otthonunkban hővisszanyerős rendszer üzemel, rengeteg problémától kíméljük meg magunkat. Azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy a kiépített légtechnikai rendszerünk időszakos gondozásra szorul. Az alábbiakban most összefoglaljuk, hogy mikre érdemes odafigyelni végfelhasználóként, hogy folyamatos friss levegőt kapjunk. tovább
A csőventilátor, mint olcsó és esztétikus megoldás

A csőventilátor, mint olcsó és esztétikus megoldás

A megfelelő beltéri levegő jó minőségének biztosítása fontos az otthoni környezetben és a munkahelyeken is. Arra, hogy egy épület átszellőztetését hogyan tudjuk megoldani, többféle technikai megoldás is kínálkozik. Az egyik ezek közül a csőventilátor alkalmazása. Ezek az eszközök nemcsak lakossági használatra, hanem az ipari környezetre is optimalizáltak. Ahhoz, hogy tisztább levegőt teremtsünk a környezetünkben, fontos, hogy a megfelelő technológiai elemeket válasszuk ki, és ennek megfelelően építsük ki az épületgépészetet! tovább
Mire használjuk a HEPA szűrőt?

Mire használjuk a HEPA szűrőt?

Mivel sok időt töltünk otthonainkban, egyre több figyelmet szentelünk annak, hogy minél tisztább környezetben éljünk, és pontosan ebben kap fontos szerepet a HEPA szűrő. A modern otthonokban már tökéletesen szigetelő falakkal és nyílászárókkal találkozunk, amik sokban hozzájárulnak ahhoz, hogy kevesebb zaj és por kerüljön be az otthon levegőjébe.  Ugyanakkor a légcsere kisebb mértékben történik meg, így otthonunkban összegyűlhet az elhasznált levegő. Fontos tudni, hogy a nem megfelelő levegőminőség egészségügyi gondokat is okozhat, hiszen számos olyan anyag van benne, amely akár allergiát is kiválthat. tovább
Mozgásérzékelős ventilátorok a modern háztartásokban

Mozgásérzékelős ventilátorok a modern háztartásokban

Általában olyan esetekben jut eszünkbe mozgásérzékelős ventilátort szerelni a lakásba, amikor túlságosan párás a levegő vagy nagyon áporodott. Ez főként a vizes helyiségekben fordulhat elő, illetve a konyhában is sok párát termelünk. Azonban az sem egy hátrány, hogyha ablak nélküli mosdóhelyiséggel van ellátva a lakásunk, hogy ezt könnyen kiszellőztethetjük. tovább
Egy kíméletes választás a pénztárcádhoz: hűtő-fűtő klíma

Egy kíméletes választás a pénztárcádhoz: hűtő-fűtő klíma

Manapság már egyáltalán nem szokatlan, hogy ha egy családi házban vagy egy lakásban hűtő-fűtő klímával találkozunk. Sokat lehet hallani a karbantartás fontosságáról, a megfelelő hőmérséklet beállításáról a nyári időszakban. Arról azonban már kevesebb szó esik, hogy hogyan használhatjuk ezeket az eszközöket fűtésre is. Legtöbbünknek még mindig az jut eszébe ezekről berendezésekről, hogy kellemesen hűvössé tudják tenni a levegőt egy nagy nyári kánikula során. Pedig nem csak erre képesek! tovább
Nyugtatóan finom illatok az Airbi Lotus aromadiffúzor segítségével

Nyugtatóan finom illatok az Airbi Lotus aromadiffúzor segítségével

Az Airbi Lotus aromadiffúzor használatával járó előnyöket mindenképp érdemes közelebbről is megismerni, ha eltökélt szándékunk kellemes illatokat és komfortos közeget teremteni otthon. Úgyhogy ennek apropóján fogjuk azt részletezni a cikkben, miért is éri meg mindenképp helyet keresni otthon az Airbi Lotus aromadiffúzor számára. tovább
A termék hozzáadva az összehasonlításhoz.